Csülök pékné módra

Hozzávalók:

  • 1,3 kg csülök
  • 5 nagy krumpli
  • 1 fej vöröshagyma
  • fél fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • piros arany, mustár, só, bors
  • szabadidő :)

A csülköt 2 és fél óráig főzzük. Akkor jó, ha a hús már olyan puha hogy kezd leválni a csontról.

Ezalatt krumplit és a vöröshagymát összevágva jénai tálban egy kis olajon kb. 30 percig sütjük, időnként megforgatva. Akkor jó, ha már könnyen átmegy rajta a villa.

A csülköt fejtsük le a csontról, és szeleteljük közepes méretű darabokra, majd tegyük a krumplira. Egy edényben keverjük össze a mustárt, borsot, piros aranyat, csülök levével, és ezzel kenjük be alaposan a husit. Szórjuk a tetejére a karikákra vágott lilahagymát, és az apróra vágott fokhagymát.

Kb. 150 fokon, lassan süssük 30 percig, sütés közben locsolgassuk a csülök levével.
Savanyúsággal (káposzta, mini-dinnye) tálaljuk.

Rakott kel


Hozzávalók (30 x 40-es jénai):
  • 1 kisebb fej kelkáposzta
  • 1 kg darált hús
  • 30 dkg konyhakész rizs
  • 4 dl tejföl
  • pirospaprika
  • paradicsompüré

A káposztát főzzük meg sós vízben (ha kisebb fej, akkor csak vágjuk félbe, ha nagy, akkor bontsuk levelekre). Addig kell főzni amíg a levél közepén lévő vastagabb részt át nem lehet szúrni villával (kb. 1 óra).

A rizst szintén főzzük meg forrásban lévő, sós vízben.

Egy másik edényben milánóihoz hasonló alapot csinálunk: pirítsunk olajon hagymát, és ha már üveges, keverjük el pirospaprikával, majd öntsük fel vízzel. A darált húst pirítsuk rajta addig amíg fehér nem lesz. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a paradicsompürét, és 0,5-1 óráig főzzük.


Ha minden kész akkor a jénaiba olajat teszünk. Először egy réteg káposzta aztán rizs, végül darált hús - addig rétegezzük amíg van a hozzávalókból. A darált húsos szaftból hagyunk meg egy kicsit, keverjük össze tejföllel és öntsük a tetejére.

180 fokon kb. 20-30 percig sütjük (amíg meg nem pirul a teteje).

Gabi azt mondja nem kell bele szalonna, de kell :|

Brokkoli krémleves


Hozzávalók:
  • 1 csomag fagyasztott brokkoli
  • 1 kk só
  • 1 ek Maggi Ízvarázs vagy 1 db Maggi leveskocka
  • 1 ek rétesliszt
  • 2 dl főzőtejszín 
Feltéthez:
  • 2 db zsemle vagy 4 szelet félbarna kenyér
  • 10 dkg füstölt sajt

A brokkolit körülbelül 1 liter sós vízben főzzük 10-15 percig. Tegyük bele a Maggi Ízvarázst vagy Maggi leveskockát is. Ha a brokkoli szárán már átmegy a villa, akkor kiszedhetjük a vízből.
Turmixoljuk össze a főtt brokkolit a rétesliszttel és a főzőtejszínnel, majd 2-3 dl hideg vízzel engedjük fel és öntsük vissza a főzővízbe. Addig kevergessük ameddig forrni nem kezd.

Ha szükségét érezzük, még egy kicsit megsózhatjuk. Ha nem elég sűrű akkor egy kis tálban egy kanál réteslisztet kevés vízzel jól elkeverünk, beleöntjük a levesbe és alaposan elkeverjük.

A feltéthez a kenyérszeleteket vagy zsemlét felkockázzuk és palacsintasütőben megpirítjuk.